Sziasztook! Meg is hoztam az első részt. Hozzászólásokkal jelezzétek vissza, hogy szeretnétek-e folytatást! Jó szórakozást! ^^
2015. Augusztus 28. kedd
A gólyatábor napja. Kicsit izgulok, hogy milyen osztálytársaim lesznek, kikkel hogyan fogunk kijönni, de végül is várom a dolgot. Budapestről (déliből vonattal) utazunk Gárdonyba, a Velencei-tóhoz. Elég hosszú az odaút, negyed hétre már a vasút állomáson kell lennünk. Hatkor keltem, és mivel tegnap délután már bepakoltam a kétnapos táborra a kis bőröndömbe és a kistáskámba, már csak felöltözés, reggelizés, laza smink feldobása, fogmosás maradt hátra. Miután felkaptam a táskámat, apuval beszálltunk az autójába, és kivitt engem az állomásra. 7:10 percre értünk oda, amikor is egy jópáran ácsorogtak már a peronon. Néhány fiú egy kis csoportot alkotva csendesen elbeszélgetett, két lány pedig hangosan vihogott közel hozzájuk. Ők tűnnek a dekoratív lánykák csapatának. Apró farmersortban voltak, haspólóval. Volt még egy hosszú, fekete hajú lány (emósnak tűnt), aki egyedül üldögélt a padon a cuccával. Gyanús volt nekem ez a csöndes társaság. Áhá! Csak pár pillanat kellett és nagy robajjal (szakadtak valami viccen, vagy min) megérkezett egy 3 tagú fiú csapat. (Később kiderült, hogy hozzajuk tartozik még majd a hiányzó fiú) Vagy csorda. Inkább csordaként közlekedtek. Senkit sem kerültek ki, aki az útjukba állt. Köszöntem valami helló-félét nekik, meg úgy mindenkinek, aztán egy kis gondolkodás után megindultam a magányos lány felé. Észre is vette, és rámszegezte másfél barna szemét (félig szemébe lógott a haja), gyorsan végigmért, majd odaértem hozzá, köhintettem egyet (reggel még kicsit mély a hangom, meg berekedek), és köszöntem neki.
– Szia - válaszolta halkan. Gondolkodtam pár pillanatot, majd újból megszólaltam:
– Te szereted az állat... - meg sem várta a mondatom végét, rá is vágta a válaszát:
– NAGYON! - és innentől benem állt a szánk.
– Kedvenc? - kérdeztem izgatottan, mire felcsillant a szeme.
– Imádom a lovakat, meg a madarakat - felelte, mire elmosolyodtam.
– Ohh, hát összehozott minket a sors - mondtam, mire kicsit kérdőn nézett rám, de aztán villámgyorsan leesett neki.
– Te is jársz lovagolni? Van lovad? Mi a kedvenc lófajtád? Mióta lovagolsz?? - bombázott kérdésekkel, én pedig mindre szép lassan válaszoltam.
– Egy kis farmon nőttem fel, azóta is ott lakunk, és van két lovunk. Felhő, az én pacim, akin 8 éves korom óta lovagolok, és Pomi, a húgom pónija. Angol telivér a kedvenc lófajtám, Felhő is olyan fajtájú. - szinte láttam, ahogy porszívókémt szívja fel az infómorzsáimat. - És te? Veled mi a helyzet ilyen téren?
– Én is egy mini farmon élek, de nekünk egy lovunk van, akit majd 18 éves koromban megkapok papírostul - itt bólintottam, mert velem is így van -, Modi a neve. Félig arab-telivér, félig angol-telivér. És én is szintén az angolokért rajongok. Meg talán még a frízeket bírom, de nem különösebben. Én is nyolc éves korom óta lovagolok - mesélte boldogan.
– Egyébként én Alexa vagyok, téged hogy hívnak? - kérdeztem hirtelen, mert ez valahogy teljesen ki is maradt.
– Colek Evi vagyok - felelte.
Amíg mi beszélgettünk megérkezett még két lány. Egyikőjük a hangos társasághoz csatlakozott, a másik pedig leült magazint olvasni (azt hiszem) az ofőnk mellett a padra. Azt hiszem Metropolt olvasgatott. Szóval ő a felnőtt lány. Oké. 7:25-kor tapsolt párat az ofő, és maga köré invitált mindenkit. Összesen vagyunk az osztályban 14-en. Amint megtudtam, hiányzik most a gólyából egy srác, meg egy lány. Az ofő be is mutatkozott:
– Szervusztok gyerekek! Polosz Attila vagyok, az osztályfőnökötök. Lesz most egy névsor olvasás, tegye fel a kezét, aki hallja a nevét. Kószai Alexandra? - felemeltem a kezemet, és a többiek rámnéztek, majd a tanár bepipált a névsoros lapján - Colek Evelin? - ő is feltette a kezét, jelezvén, hogy még él, itt van, majd jött a többi ember. Leírva az osztálynévsor (a 12 jelenlévő ember, és a 2 hiányzó):
Kószai Alexandra,
Colek Evelin,
Bopi Balázs,
Wely Gréta (a hírlap-olvasgató),
Del Andris,
Róka Áron,
Mészáros Ábel,
Papp Tamás,
Németh Roland (hiányzó),
Novák Andrea,
Pásztor József,
Magyar Anett,
Pataki Lilla,
Kozma Fanni (hiányzó).
Hát, nem leszünk túl sokan. 7:30-kor befutott a vágányra a Budapest-Gárdonyi (hála istennek) kondis, free-wifis gyorsvonatunk, és visszafogott csürhe módjára felszálltunk a szerelvényre. Az osztály egy kupacban fogalalt helyet, a két magamutogató, Anett és Lilla egy két fős helyet foglaltak el, a három csöndes srác (Andris, Balázs és József) egy négyes ülést foglalt el, a zajos hármas pedig Andreával (Ábel, Áron és Tamás) szintén egy négyesre ültek le. Mi Evivel egy négyesre ültünk le, egymással szemben, Gréta pedig valahol a közelben az ofővel beszélgetett. Evivel egész úton ismerkedtünk, megtudtam, hogy a szülei elváltak két éve, de az anyukájával él, aki újraházasodott tavaly nyáron. Imád rajzolni (ennek nagyon örültem, én is nagyon szeretek), olvasni (ennek is szintén örvendtem), meg persze csomó mindent még a ló-mániásságáról. Én is meséltem csomó dolgot magamról, aztán valahogy eltelt a két óra a beszélgetésekkel, és arra eszméltem fel, hogy az ofőnk azt kiáltja, hogy:
– Két megálló múlva leszállunk, vegyétek le a csomagotokat a tartóból, és készülődjetek össze!
Ding-dong, Gárdony.
Megérkeztünk.
